VII. Kaposvári Egyházzenei Nap

2007. November 10.

Kaposvár.

"Az énekkar bemutatója. "

2007. november 10-én rendezte meg Szili Zoltán egyházmegyei zeneigazgató a VII. Kaposvári Egyházzenei Napot. A Szent Imre Kórus minden évben részt vett ezeken a találkozókon, mert sokat nyújtott a résztvevőknek lelkiekben minden alkalom.

Így volt ez ebben az évben is. Délelőtt voltak a Székesegyházban az egyéni bemutatkozások. A paletta rendkívül színes volt, hiszen nagyon különböző feltételek mellett működnek kórusaink, zenészeink. A zsűri értékelése szerint érzékelhető volt minden esetben a fejlődés. A sok éves munka eredménye látszik már.


A fellépők az elhangzás sorrendjében:

Kaposvári Székesegyház Kórusa,

Bogáthy József - kürt, Kardos Kálmán - orgona

Keresztelő Szent János és Szent Imre templomok Kórusa Zákány

Jézus Szíve Ökumenikus Kórus , Csurgó

Ketterer László , Kaposvár - orgona

Böhönyei Plébánia Énekkara

Schola Gregoriana Calasanctiana (Nagykanizsai Piarista Gimnázium Gregorián Kórusa)

Szili Gál Laura - ének, Fodor Éva - orgona

Quartetto Vocale Énekegyüttes, Zalaszabar

Szentbalázsi Plébánia Énekkara

Zalaszabari Vegyeskar

Szent Imre Kórus Nagykanizsa

Nagykanizsai Piarista Gimnázium Mathia Károly Vegyeskara

 

 

   

A bemutatkozás után a fellépők vezetőinek tartott értékelést Horváth István, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára. Ezt követte a közös énekpróba, majd a szentmise a Székesegyházban.

15 órától püspöki szentmise részesei lehettünk, melyet Takács Nándor O.C.D.ny. székesfehérvári megyéspüspök mutatott be. Lelkünkben még sokáig visszhangozni fognak a püspök úr szavai, melyeket a prédikációban hallottunk. Az atya minden szavából érződött a zene, a zenészek iránti szeretet, és lenyűgöző volt nagy zenei műveltsége. Megmaradnak bennünk Werner Alajosról mondott szavai, Kodály Zoltántól való idézetei.

 

Számomra külön öröm volt, hogy Kodály Zoltán Magyar miséjét énekelhettük.

A szentmise végén vehették át az okleveleket a fellépők, melyeket a püspök úr meleg szavak kíséretében adott át. A nap eseményeit rögzítette a Katolikus Rádió munkatársa, az egyéni bemutatkozásokat és a szentmisét egyaránt.

   
A nap egyetlen zavaró, kellemetlen tényezője a fizikai hideg volt, mert nem volt fűtés a templomban. Öt órát töltöttünk el Székesegyházban, és a szeretetteljes fogadtatás, szíves vendéglátás, körültekintő szervezés sem tudta pótolni a meleg hiányát.

 

Vissza a kezdőlapra